Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.

– Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
– Nem találják meg – mondtam.
– Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
– Minden bizonnyal – feleltem.
– Csakhogy a szem vak – tette hozzá a kis herceg. – A szívünkkel kell keresni.

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szívnek láthatatlan.

Nincs szükséged coachra!

Nincsen szükséged coachra akkor:

  • Ha elég az, hogy van olyan barátod,
Aki a történetedet hallva maga is elkezdi magát hasonlóképpen érezni. Mélyeket sóhajtozik, és még rátesz egy lapáttal, hogy milyen szörnyű dolgot tettél vagy nem tettél. Hosszú, kínos csönd követi. Aztán még Neked kell őt vigasztalnod.
  • Ha elég az, hogy az a barát empátia helyett sajnálattal áll elő, így reagál az elmondottakra: 
„Jajj, Te szegény!”
Ahelyett, hogy ezt mondaná: „Tudom, miről beszélsz, átérzem, éppen most voltam én is ilyen helyzetben”.
Sőt, még egy ilyet is hozzátesz: „Egyem a szívedet!”
  • Ha az a barát a tökéletesség, hitelesség mintaképe. Érezteti Veled, mennyire kiábrándult Belőled a hibáid miatt. Azt érezteti Veled, hogy cserbenhagytad a viselkedéseddel.
  • Ha Neked az jó, hogy a barát megró rögtön a beszámolód után, mert nem tud mit kezdeni az emberi sebezhetőséggel. 
„Mégis, mit gondoltál? Mire számítottál?” 
Vagy rögtön olyat keres akit, vagy amit okolhat. „Ki volt az? Mondd csak meg, jól elintézem!”
  • Ha az kielégít, hogy a barátod így szól: 
„Eltúlzod a dolgot szerintem. Áá, nem is hiszem, hogy ilyen borzasztó lenne a helyzet. Ne is foglalkozz vele! Te szuper vagy!”
  • Ha ez elég:
 „Az semmi! Figyelj, elmesélem, velem mi történt.”

Ha Neked mindez nem elég, még mindig nem tudod a következő lépésedet, a megoldás még továbbra is  hiányzik, keress meg!

Tovább megyünk együtt! 
Menjünk tovább együtt! 
Együtt menjünk tovább!
Varnyú Böbe diplomás coach mosolyog