Amikor az életem tavaly összeomlott, elvesztettem a múltam egy részét, de vele együtt a jövőképemet is. Találkoztam Böbével egy tavaszi napon, amikor minden tekintetben padlón voltam. Ő azzal fogadott, hogy “mennyire jól nézek ki” – teljesen kizökkentve a medremből. Beszélgettünk vagy húsz percet, megosztotta velem az otthonról hozott ebédjét és kicsalogatta belőlem, hogy tulajdonképpen van egy régi álmom, aminek a megvalósításához nem is kell olyan sok minden. Segített, hogy kimondjam: Nyáron belevágunk! Megfogadtam a javaslatát, kiírtam a tükrömre filccel. Abban néztük magunkat nap mint nap. Nyárra elkészültünk a tervezett lépésekkel és belevágtunk a munkába, ami azóta is szépen fejlődik. Nem csupán az álmomat kezdtem el élni, de a ténykedés közepette a lelkem is gyógyulni kezdett. Örök hála érte!